Tihanyi Emma

Emma négy hetes lett. Mostanra kezdene kialakulni valamiféle rendszer a napjainkban. Csak kezdene, mivel nem kezd....Emmának három féle napirendje van: napok Gina Ford szerint (Anya kedvéért:-), napok az intenzív osztályos rend szerint (amivel tulajdonképpen nincs semmi baj) és vannak napok Emma szerint. Ez utóbbiból van a legtöbb. Ez a három féle rendszer a szülők befolyásának teljes hiányával működik. Mindezt persze azzal magyarázzuk, hogy a napi kétszeri kezelés hatásaként nem tud kialakulni a mindennapok rendszere, hogy megőrizzük a látszatot, hogy uraljuk a helyzetet:-))

Mostantól azonban megváltozik minden, mert ma volt az utolsó kezelésünk! Többé nincs reggel rohanás a csúcsforgalomban és este sem kell félálomban kórházba menni. Persze lesz még kontroll vizsgálat bőséggel, de az már mégis más.

A hétvégén nagy dolog történt, Emma elkápráztatott minket első "mutatványával": hason fekve átfordítja a fejecskéjét egyik oldalról a másikra! Nagyon büszke szülők vagyunk!

Igazából nem is tudom mit írjak, vagy hol kezdjem, mert ezt az érzést nehéz szavakba ölteni. Emma nagyon segítőkész, jó kislány. Semmiért nem panaszkodik, egyedül csak akkor ha éhes. Akkor bizony keservesen sír, és Bige Zarándhoz hasonlóan Emma sem hiszi el, hogy nem fogjuk éheztetni. Az este 10 órás etetés az enyém, amit Eszter mellszívóval leszívott a nap folyamán én megmelegítem és cumisüvegből etethetek. És természetesen mikor itthon vagyok én feladatom böfiztetni.

Ezek az én perceim a babával, szerencsére a köztes időkben alszik, a fő etetési idők meg persze az anyáé. Nagyon édes kisbaba és napról napra egyre értelmesebben néz és egyre huncutabb, de valószínű elfogult apai szememnek tűnik csak így.

Sajnos a gyógyszerelés miatt elég sűrű a nap, még mindig 2x kell menni és ha egy fél órát csúszunk reggel az az egész napot felborítja, mind az étkezési, mind az alvási ritmusban. Már csak ha azt vesszük, hogy az esti injectio miatt a fürdetés is délelőttre esik szegény gyermeknek nem könnyű adaptálódni a kinti élethez. Mikorra már hozzászokna valami rendszerhez jön valami változás. Anya mellől inkubátorba, inkubátorból időnként anyával, de a nap nagyrészét egyedül egy bevásárlókocsiban, aztán megint anyával, igaz már sokkal szorosabb kapcsolatban, de akkor meg jött egy apa és a napi 2x szállítás ebben a zimankóban. Mondjuk az autózást azt nagyon szereti, szinte elég csak beindítani az autót máris elalszik.

Az injectiot egy szó nélkül tűri és amint visszakerül a hordozóba már alszik is tovább. A kórházban a nővéérek nagyon rendesek és Emmát is nagyon szeretik. Már többször előfordult hogy kint várunk a Babukára már majd egy fél órája, gondoljuk megint újra kellett szúrni a kicsi branuljét, aztán kiderül hogy csak dajkálták egy kicsit. 

Meg is beszéltük Eszterrel, elég a "karanténból", hétvégén jöhetnek a nagyszülők végre babázni egy kicsit.

Elérkezett végre az, amire két hete vártunk és amire nem is mertem gondolni addig, míg meg nem történik velünk: itthon vagyunk mindhárman! Azt, hogy ez milyen érzés, nem is próbálom leírni a történtek után. A lényeg, hogy Emma gyönyörű, erős, ügyes baba, és olyan szépen gyarapodott a kórházban, hogy a Profnő úgy döntött, anyukája olyan rozoga lett, hogy jobb már inkább elengedni:-)) Persze ez inkább úgy van, hogy itthon még százszor jobban elfárad az ember, de ezt mindenki ismeri. A kezelésnek természetesen nincs vége, a 21 nap továbbra is érvényes, így a következő 10 napban naponta kétszer be kell vinni, hogy megkapja a gyógyszerét és addig látogatók sem jöhetnek, nagyon vigyáznunk kell rá.

Emma nagyon jó kislány, két etetés között (ami alatt immáron 130-140 g-okat kell érteni!) nagyon szépen alszik. Éjjel csak egyszer ébresztem, ezzel reggel fél hétig hagyja a szüleit is aludni. Lehet, hogy ez egyelőre a Sevenaletta hatása, amit még mindig szednie kell, de majd 10 nap múlva ez is kiderül.

Ami biztos, hogy Apával nagyon boldogok vagyunk, nem tudunk betelni vele, végre igazi család leszünk mi is :-))