Emma a napokban 9 hónapos lett. Egyre inkább úgy tűnik, csak havonta jelentkezünk új bejegyzéssel. Az is gyanús, hogy ez többnyire én leszek, Apa elveszíteni látszik a kezdeti lelkesedését. Az is lehet, hogy csak egyszerűen nem történnek olyan nagy dolgok a hétköznapokban. Ez a kezdeteket tekintve nekünk nem feltétlenül rossz hír. Mindazonáltal Emma fejlődése szerencsére töretlen és sokkal több dolgot produkál nap, mint nap az első hónapokhoz képest, csak az embernek az elején ugye nagyobb a közléskényszereJ
Na, ennyi bevezető (és mentegetőzés) után rá is térek az aktuális beszámolóra. Emmának immáron 4 foga van! Az elmúlt héten két nap különbséggel kibújt a felső kettő. Épp, mint az alsók esetében, hamar követték egymást – és egy hét nyűglődést. Bűbájos, hatalmas szünet van a két felső fogacska között. Illetve csak lesz, mert még olyan picik, hogy alig látszanak. Csak hab a tortán, hogy két nap óta felfedezte, hogy a fogcsikorgatás remek szórakozás. Nem, tévedés ne essék, a gyerek nem azért csikorgatja a fogát, mert fél vagy szorongana, egyszerűen véletlenül felfedezte és nagyon tetszik neki. Ő vigyorog ezen, nekünk meg futkos a hátunkon a hideg. Ez még rosszabb mint az, hogy néhány hete a pici körmeivel a falat imádja kapargatni. Tegnap már úgy nézett ki, mint egy kis szobafestő lakásfelújításkor a mészporos kis arcocskájával.
Emellett továbbra is táncol, tapsol, rugózik, guggolásokat végez – nagyon sportos. Nem tudom, korábban írtam-e, de minden nap játszunk „Hol van Emma-, Anya-, Apa?” játékot, de ez most tovább fejlődött, mert már nem csupán megtalálja az embert, de ő maga is el tud bújni – eltakarja az arcát – és így kezdeményezi a játékot. Nagyon jól mulatunk rajta, mert előfordul, hogy a takarás csak az egyik szemét, fél fülét stb. takarja, de attól ő még azt teljes értékű elbújásnak vesziJ
