Emma anyás lett. Amolyan igazi „ki-sem –mehetek- a- szobából” anyás. Én mindent megtettem a születése óta, hogy ez ne alakuljon ki, de győzött a természet. Megint… Már a kórházból hazajőve, az első perctől a késő esti etetések Apára hárultak, minden este Apa fürdeti (mikor itthon van) és a tágabb családban is mindenki etette, fürdette, stb. első perctől. Ennek ellenére egy-két hete a szobát sem hagyhatom el napközben anélkül, hogy ne méltatlankodna és tegnap este keserves zokogással „nyugtázta”, hogy a szülei elhagyták, bizonyára most már véglegesen – ugyanis egyetlen órára valóban elmentünk otthonról nélküle. Hiába adta neki Zita néni a kedvenc uzsonnáját, egy idő után már rájött Ő, hogy valami nem stimmel, mert nem vagyunk sehol. Amikor hazaértünk, még fél órát zokogott vígasztalhatatlanul az ölemben is, letenni nem lehetett és közben panaszkodott is a maga módján, ahogy bírt, gondolom, szemrehányásokat tett nekünk. Szóval rabja lettem. Nem tudom, kik hogyan oldották meg ezt az újabb feladatot, de ha bárkinek van jó ötlete, bevált módszere, azt szívesen fogadom.
Különben, hogy ne maradjunk jó hírek nélkül, elmondom, hogy Emma hihetetlenül ügyes. Már korábban is felkapaszkodott rajtunk álló helyzetbe, de egy hete önállóan áll és szépen vissza is ül, ezen kívül egyedül tapsol két kézzel és táncolni is nagyon szeret. Ez utóbbi abból áll, hogy olyan igazi kisbabásan rugózik állva a zene ritmusára. A tapsot legtöbbször „Strugamanónak” és társainak tartogatja, de többször minden ok nélkül is tapsolgat napközben. Puha labdával már tudunk együtt is játszani. Egymással szemben ülve „gurítjuk” egymásnak, bár neki ez még nem teljesen szabályszerűen megy, de nagyon ügyes, mert rájött, hogy ha sokáig ütögeti a labdát, akkor az egyszer olyan lendületet kap, hogy elgurul:-) Tegnap volt 8 hónapos.
